Ma már nyugodtan rábízhatjuk magunkat az autómentőre!

Az autómentés piacát 10-15 évvel ezelőtt káosz jellemezte: a tisztességes szereplők mellett megjelentek a gyors meggazdagodásra vágyó kóklerek, hiénák. Akkoriban elég volt egy nagyobb teljesítményű autó, egy tréler, és már mentek is garázdálkodni az utakra. De a szigorú szabályozásnak köszönhetően mára leáldozott a gereblyézők, hiénázók, lehúzók és besúgók kora. Nézzünk szét kicsit az autómentés piacán!

Kis visszatekintés: az ezredforduló táján mélypontra került a szakma. Gyakoriak voltak a botrányok, szinte nem múlt el hónap, hogy ne lehetett volna durva csalásokról, alaposan átvert úrvezetőkről hallani. Ennek oka, hogy a becsületes, régóta dolgozó autómentősök mellett sorra jelentek meg a gyors meggazdagodásra vágyó kóklerek. Könnyedén színre léphettek, hiszen megfelelő szabályozás nem volt, így egy jogosítvánnyal, egy szállítóeszközzel máris beszállhattak az egyre ádázabb versenybe a roncsokért, lerobbant kocsikért, különösen a sok munkával kecsegtető zsúfolt tranzitútvonalakon. 

Repkedő tízezrek
Ezekről az évekről számos rémtörténet maradt fenn: hallhattunk több tízezres kerékcseréről és bikázásról, százezerért javított féltengelycsuklóról, ugyanennyiért száz kilométerre szállított autóról. Gyakoriak voltak az autópályákon fel-alá hajtó, leállósávban veszteglő, műszaki hibás kocsikra vadászó, azaz gereblyéző, a bajbajutottakat durván lehúzó hiénák. 

Mi a helyzet ma az utakon? 
Szerencsére ma már szinte nem is lehet visszaélésekről hallani, a szakma képviselői is kivétel nélkül állítják, hogy lényegesen jobb a helyzet. Azért felhívták a figyelmet egy ma divatos trükkre: a lerobbant autó vezetőjének segítségére siető mentős felajánlja, hogy olcsón elszállítja kocsiját egy közeli szervizbe, ahol gyorsan, precízen elvégzik a javítást. Az autót ez után valóban kedvező áron viszi ismerőse műhelyébe, ám ott a javítás után a kelleténél vastagabban fog a szerelő ceruzája, amikor a számlát írja. A végösszegből persze a mester visszajuttat a tréleresnek a kuncsaftszerzésért, így mindenki jól jár… kivéve az autóst.

Kiszorultak a hiénák
A szabályozásoknak köszönhetően „megtisztult” a szakma, de persze a folyamat most is tart. A szakma stagnál, a piaci szereplők száma évek óta változatlan, nagyjából 250-re tehető a hazai aktív autómentő vállalkozások száma, s ezeknek a társaságoknak már legalább hatvan százaléka komoly gépparkkal rendelkező, megfelelő szaktudású embereket foglalkoztató cég. A piac megnyugvását nagyban elősegítette például az assistance szolgáltatók megjelenése. Ezek a szolgáltatók pályáztatással keresnek autómentős társaságokat partnernek, így az esetek túlnyomó részében azok a cégek maradnak versenyben, amelyek tisztességgel dolgoznak, s áldoznak gépparkjuk, szaktudásuk fejlesztésére. Az assistance szolgáltató más módon is ellehetetlenítették a hiénákat. Az ugyanis, akinek van assistance szerződése, baj esetén biztosan nem a „véletlenül” felbukkanó trélerest bízza meg, hanem megvárja a szolgáltató által küldött ingyenes mentőt. Biztosak vagyunk benne, hogy a „megtisztulás” továbbtart, és egy-két éven belül példaként lehet felhozni az autómentés-piac korrektségét.